Anya: A Mi Atyánk kegyelme

Szeretettel köszöntelek a Anyák Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1833 fő
  • Képek - 661 db
  • Videók - 115 db
  • Blogbejegyzések - 216 db
  • Fórumtémák - 92 db
  • Linkek - 287 db

Üdvözlettel,

Anyák Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Anyák Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1833 fő
  • Képek - 661 db
  • Videók - 115 db
  • Blogbejegyzések - 216 db
  • Fórumtémák - 92 db
  • Linkek - 287 db

Üdvözlettel,

Anyák Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Anyák Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1833 fő
  • Képek - 661 db
  • Videók - 115 db
  • Blogbejegyzések - 216 db
  • Fórumtémák - 92 db
  • Linkek - 287 db

Üdvözlettel,

Anyák Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Szeretettel köszöntelek a Anyák Klubja közösségi oldalán!

Csatlakozz te is közösségünkhöz és máris hozzáférhetsz és hozzászólhatsz a tartalmakhoz, beszélgethetsz a többiekkel, feltölthetsz, fórumozhatsz, blogolhatsz, stb.

Ezt találod a közösségünkben:

  • Tagok - 1833 fő
  • Képek - 661 db
  • Videók - 115 db
  • Blogbejegyzések - 216 db
  • Fórumtémák - 92 db
  • Linkek - 287 db

Üdvözlettel,

Anyák Klubja vezetője

Amennyiben már tag vagy a Networkön, lépj be itt:

Kis türelmet...

Bejelentkezés

 

Add meg az e-mail címed, amellyel regisztráltál. Erre a címre megírjuk, hogy hogyan tudsz új jelszót megadni. Ha nem tudod, hogy melyik címedről regisztráltál, írj nekünk: ugyfelszolgalat@network.hu

 

A jelszavadat elküldtük a megadott email címre.

A MI ATYÁNK KEGYELME cimű könyvből egy részletet hoztam, hogy izelítő legyen  a többi rész elolvasásához is.Fogadjátok szeretettel.

 

 

 

1. fejezet

Olyanok legyetek, mint a gyermekek…

Hol is kezdjem? A gyermekkoromra nem szívesen emlékszem.- Hányatott gyermekkorom volt. Sokat imádkoztam Istenhez. Meg szerettem volna érteni, hogy mi értelme van annak, hogy megszülettem,létezem, édesanyámat sohasem ismertem. Nem jött hozzám sohasem a télapó, sem a Jézuska, születésnapi tortám sem volt soha. Fájdalmas emlékek ezek nekem. Számomra így telt el a gyermekkor, amit nem is bánok.

Mikor már önálló ember lettem szerelembe estem, férjhez mentem Én és a férjem József Budapesten éltünk, béreltünk egy kis lakást egy társas házban. A férjem nagyon sokat jelentett számomra, nagyon tiszteltem és szerettem őt, mert ő mellette tapasztalhattam meg hogy mit jelent az, hogy engem is tud valaki szeretni. Ő tanította meg a szeretet igazi megélését, ő mutatta meg a harmóniát, az igazi boldogságot. Aztán változás történt életünkbe, új szerepem lett édesanya lettem, megszületett a kisfiam Adrián. Nehezen éltünk, a férjem sokat dolgozott, alig volt itthon, a fizetése mégis alig fedezte a lakás rezsijét. Én gyesen voltam Adrián kisfiammal. Kevés pénzből éltünk nagyon be kellett osztani, hogy mindennap jusson legalább a gyermekemnek ennivaló. Sokszor nem is érdekelt az a tény hogy nem volt mit ennünk, mert a szabadulás a gyerekkoromtól és a kisfiam szeretete mindent felülmúlt. Boldogan éltünk ebben az albérletben.

Életem annak a szakaszában, amikor azok a nehézségek jöttek számomra, amelyekről szeretném ezt a könyvet elétek tárni, az 2003 nyarán kezdődött.

Mikor már annyira elhatalmasodott anyagi gondjaink kezdtek lenni, mikor már szégyelltem le menni a sarki boltba, ahol az eladó kérdő szemekkel nézett rám, mikor csak egy darab csirkecombot kértem. De a zöldséges gúnyos mosolyát sem felejtem el soha, mikor két darab krumplit vásároltam náluk. Akkor már nagyon kezdtem elkeseredni. Én és a férjem zsíros kenyéren éltünk, de Adrián részére biztosítottuk a mindennapi főtt ételt, és a cumisüvegnyi tejet.

Akkor kezdődött, rebbent meg bennem a hit fogalma, mikor ott ültem és néztem alvó kisfiam arcát, mikor olyan békésen aludt az én kicsikém, ültem ott kételyeim közt, elkezdtem imádkozni. Azelőtt még nem volt személyes kapcsolatom Jézussal, minden este rutinból elmondtam egy

Miatyánkot, mielőtt elaludtam. Majd változás történt az életemben. Úgy éreztem gyermeket várok. Már másnap elmentem az orvoshoz, aki kedvesen mosolygósan közölte, hogy a szívem alatt ikergyermekek fejlődnek. Egy világ omlott össze bennem. Nagyon sírtam életemben nem féltem még ennyire, ezernyi gondolat cikázott a fejemben… vetessem el? Adjam örökbe? Az életünk állandóan egy túlélőpróba volt, elfáradtam az élet terhét viselve, annyi mindenen keresztülmentem mar az életben, annyi mindenkiben csalódtam már, soha nem volt anya, testvér mellettem, akire számíthattam. Meg tudom e adni nekik azt az anyagi biztonságot, a nyugalmat, szeretetet, ami egy gyermeket illet. Arra is gondoltam inkább legyenek fent a gyermekeim az angyalokkal, mintsem a csillogó szemeibe kelljen majd mondanom, hogy kis fiam nem, nincs rá pénz. Majd mély derengésemben egy hang egyre határozottabban kezdett beszűrődni a tudatomba. az orvos szavait hallottam, ami eldöntött mindent.-már késő elvetetni. De ha megszüli őket és úgy érzi, hogy nem tudja eltartani, és le tud mondani róla akkor, dönthet az örökbe adás mellett… Egyre halkabban halottam az orvos hangját.

Azt kívántam, bárcsak meghalnék. A következő hetekben, más anyukák boldogan mentek orvosi vizsgálatra, addig én szomorúan, magamba roskadva, kételyeimmel együtt vártam, hogy sorra kerüljek. Az orvos közölte velem hogy az ikrek nem a megfelelő ütemben fejlődnek, akkor nagyon megijedtem, és sírva el mondtam neki, hogy rengeteget éhezek. Orvosom akkor felajánlotta nekem a kórházi ellátást, felírta a címemet. Hazamentem. Azt már

1

meg sem mertem említeni, hogy nekem van egy karon ülő gyermekem otthon. Teltek a napok és a legnagyobb meglepetésemre, becsengetett hozzám a gyámhatóság egy védőnővel.

Kedves mézes mázos szavakkal mondták, hogy Adriánt ideiglenesen állami gondozásba veszik, amíg meg nem szülőm az ikreket, és ez nagy könnyítést hoz majd számomra. Mintha a lelkemet vágták volna ketté, olyan fájdalom járta át a szívem és lelkemet, de ugyanakkor forrt bennem a méreg is. Hát, nem ezt a segítséget vártam az orvostól. De ma már megbocsátottam neki, tudom, hogy ő csak a munkáját végezte. A védőnő volt az, aki felismerte bennem az igazi anyát, amikor letérdelve, sírva kértem őket, hogy ne szakítsák el tőlem a kisfiamat. Látták rajtam kétségbeesésem, hogy életem értelmét szakítják el most tőlem, ezét felajánlották nekem, hogy egy családsegítő segítségével keresnek nekem, anyaotthont számomra. De mivel Józsefhez is ragaszkodtam, azt szerettem volna, hogy együtt maradjon a család, így azt ígérték, hogy családsegítőn keresztül, keresnek egy hajléktalan szállót a számunkra, ahol az egész család együtt maradhat. Mivel gyermekeket várok, és a már meg lévő gyermekem Adrián érdekét képviselve, egy pár nap alatt lezajlik az egész ügyintézés.

Ennek reményében boldogan mondtuk fel az albérletet, bízva abban, hogy most már nekem is és férjemnek is jut elegendő étel. Nagy örömmel, izgatottan mentem a családsegítőbe két nap múlva, de örömöm hamar szertefoszlott mikor megkérdeztem, hogy hova költözhetek. S a családsegítő munkatársa közölte velem, hogy mégsem ilyen egyszerű a dolog, hetekbe is beletelik, amíg helyet találnak számunkra. Döbbenten és szomorúan mentem haza azzal a tudattal, hogy nekem viszont három napom van arra, hogy kiköltözzek az albérletből. Hamar eltelt az a három nap. Eljött a rettegett reggel a kiköltözés reggelé, el kellett hagynunk a biztonságot jelentő otthont, de nem volt más választásunk. Kértünk segítséget a rokonoktól, ismerősöktől hogy addig fogadjanak be, míg rendeződnek a dolgok, családsegítőbe. De senkitől nem kaptunk segitséget. Itt tudatosult bennem, hogy nem marad más, mint az utca. El kezdtem pakolni a ruháinkat, és fájó szívvel Adrián játékait. Az emlékek törtek elő bennem, a tárgyak, a szobám illata, a falaink, az a sok szép emlék, ami ideköti a lelkemet. Ezt most mind magam mögött kell hagynom és csak a jövőre kell gondolnom, bátorítottam magam. Beletettem a kisfiamat a babakocsiba, felvettük a táskákat, amibe benne volt mindenünk, és elindultunk a nagyvilágba. Útközben céltalanul haladtunk. Volt idő megbeszélni a férjemmel, hogy a munkahelye miatt a közelben kell maradnunk, ez volt az egyetlen támaszunk és történjen bármi, kitartunk egymás mellett szeretetben.

Hamar sötétedett, kerestünk egy játszóteret. Adriánt a játszótéri pad mellett helyeztem el, babakocsijában gondosan betakargattam. S a szabad ég alatt álomra hajtottuk fejünket, bízva abba, hogy ha reggel felébredünk, ez az egész csak álom lesz a számunkra, s reggelre minden szertefoszlik. Nagyon hosszú éjszaka volt. A csillagokat emlékszem sokáig néztem, mint ezernyi lámpás világított felettünk. Behunytam a szememet és gondolatban csodára vágyott szívem. Majd kerülgetni kezdett az álom és fázó lelkemet betakarta. Eljött a reggel. Szembesültünk a ténnyel, hogy nem álom az egész, hanem ez maga a valóság. A férjemtől elbúcsúztam, ő elindult a munkába, én pedig ott maradtam a játszótéren a kisfiammal. Sokáig néztem utána. Aztán visszazökkentem a való világba és az első gondolatom az volt, hogy valahol tisztálkodnunk kell, és korgó gyomrunk jelezte, hogy enni is kellene már. Elmentem egy benzinkút mosdójába ahol nagyjából magamat és Adriánt is rendbe raktam. Bementem egy boltba vettem két zsemlét, tejet, vajat, egy banánt, aztán visszamentem a játszótérre és megreggeliztünk. Adrián mintha érezte volna, hogy ételünk oly kevés, olyat akart játszani, hogy egyet ő harap a banánba egyet meg én. Huncut mosollyal nyomta a szám felé, és hangosan kacagott, amikor beleharaptam az ő banánjába. Utána viszont egész nap csak játszottunk.

A kisfiam élvezte az egészet azt hitte körülötte forog az egész világ, mivelhogy egész nap a játszótéren lehet. Mosolyogva dobta nekem a labdát, vidáman homokozott és örömmel csúszkált a csúszdán. Két kis puha kezével átölelt, mintha megköszönné, hogy vele vagyok és

felhőtlen örömteli nap ez a számára, hiszen az egész csak a játékról szól. Az utcán éltünk, de ő nem érzékelt semmit az egészből, ő csak örült neki hogy velem lehet. A láthatatlan kötél kötött össze bennünket, így volt ez mindennap reggeltől estig. Ma már tudom, hogy nekünk, felnőtteknek is így kellene élnünk az életünket, mint ez a kisgyermek. Nem törődve azzal, hogy mit fogunk enni, mi fog történni holnap. Bármi történik is velünk, csak annyit kellene meglátnunk, hogy a Mennyei Atyánk napról napra velünk van, sohasem hagy el bennünket.

Úgy ahogy ez a kisgyermek, csak engem látott, boldog volt számára minden perc, amit velem töltött és nem törődött a holnappal. Ezért írja a Biblia, hogy olyanok legyetek, mint a gyermekek!

„De Jézus magához hívén őket, monda: Engedjétek, hogy a kis gyermekek én hozzám jöjjenek, és ne tiltsátok el őket; mert ilyeneké az Istennek országa.”

LUKÁCS 18:16

Címkék: könyv

 

Kommentáld!

Ez egy válasz üzenetére.

mégsem

Hozzászólások

Ez történt a közösségben:

Szólj hozzá te is!

Impresszum
Network.hu Kft.

E-mail: ugyfelszolgalat@network.hu