A kartonlapra színes virágszirmokat ragasztgattak a gyerekek. Pirosat, sárgát, kéket és mindent, ami kis szívüknek szép volt.

 

 

A csoport nagy izgalommal készült a délutáni anyák napjára.

 

 

Az óvó néni végigpásztázta a gyermekek rajzait, de szeme megakadt a csoport legkisebb tagján.

 

 

A kislány rózsaszínű arcát, világosbarna fülig érő frufrus haj keretezte.

 

 

Meggypiros ajkát kissé beharapta, annyira nagyon erősen koncentrált a szirmok ragasztására.

 

 

--Carmen! Ez nagyon szép lesz!—simogatta meg az óvónő a kislány kobakját

 

 

--Ühüm! Az én anyukámnak készítem! –Carmen fel sem nézett, úgy válaszolt

 

 

Az óvónő, kiscsoport minden tagjának kartonlapjára pirossal ráírta: „Édesanyámnak”

 

 

A hároméves Carmennek, egy éve új anyukája volt.

 

 

Az édesanyja elhagyta.

 

 

--Carmen! A te lapodra mit írjak? Éva anyának? Hm? Mit szeretnél?—kérdezte szeretettel az óvónő

 

 

--Anyácskámnak Carmentől!-- határozottan vágta rá válaszát a kicsi lány. Hangja rekedtes volt és ártatlan kis szemei, mintha csillogtak volna

 

 

--Jól van pici lány!—az óvónő végighúzta a kezét a kislány homlokán.

 

 

Az óvónő érezte, hogy a kislány homloka tüzel.

 

 

Azonnal telefonált a kislány új anyukájának, aki rövidesen meg is érkezett. Szinte berontott a csoportszobába.

 

 

--Carmen! Kicsikém!—ölelte magához a picinyke kislányt.

 

 

A csöppség belebújt anyja védelmező ölébe.

 

 

--Már nagyon vártalak, anyucikám! – Carmen a láztól bágyadtan, becsukott szemmel, szinte mindenével belecsimpaszkodott anyjába.

 

 

 

 

Az anya az orvosi rendelőtől a patikáig, már a vállán cipelte a félig alvó kislányt.

 

 

A gyógyszertárban sokan voltak.

 

 

Sorra előre engedték őket az emberek.

 

 

Már csak egy fiatal nő volt előttük, de az nem engedte maga elé őket.

 

 

Kissé a válla fölött hátra nézett ugyan, de már nyújtotta is a receptjeit a gyógyszerésznek.

 

 

Éva anya homlokáról vízcseppek gördültek, de nem csak a kicsi lány súlya miatt.

 

 

Átsuhant rajta a szégyen, amit az előtte álló nő helyett érzett.

 

 

--Carmen beteg!—szólt Éva anya az előtte álló nőhöz.

 

 

--Az már a te bajod!—válaszolt büszkén a fiatal nő, aki Carmen édesanyja volt.

 

 

Éva anya hitetlenkedve nézett rá.

 

 

Carmen mocorgott és tovább szívta anyja illatát.

 

 

--Nem vigyáznak rád rendesen! Mi?—csavarta meg a félig alvó kislány orrát, mikor elment mellette.

 

 

A szája szegletében mosoly bujkált.

 

 

Éva anyát, mintha villám csapta volna meg. A szabad kezével ösztönösen elkapta az édesanya kezét.

 

 

--Ezt többé ne tedd!—szólt rá keményen, miközben szeme villámokat szórt.—Carmen semmiről sem tehet! Őt neked is szeretni kellene!

 

 

--Majd én eldöntöm, kit szeretek!—szólt a nő hetykén, és elindult a rá váró fiatal férfihoz.

 

 

 

Éva anya mérges lett magára, amiért kissé elvesztette a fejét. De az vesse rá az első követ, ki más lett volna akkor az ő helyébe!

 

 

Imádattal szerette Carment, ezt a csöpp kislányt, akiben annyi szeretet lakozott, és aki annyi örömet okozott.

 

 

Éva anyának, Carmen ölelő kezecskéi, a legszebb szerelmi érintésnél is többet értek.

 

 

 

Estére Carmen kicsivel jobban volt. Eszébe jutott az anyák napi ünnepség, ahová nem tudtak elmenni.

 

 

--Szavalni akartam neked az oviban!—mondta szomorúan

 

 

--Nincs semmi baj! Most itthon lesz az anyák napja! Jó lesz így, kincsem?—szólt Éva anya és vidám tánclépéssel felkapta Carment.

 

 

--Akkor csukd be szemed!--kérte a kislány az anyját, rekedtes, kissé ziháló hangocskáján

 

 

Éva anya szót fogadott és leült a fotelba.

 

 

Carmen elővette a kabátzsebéből az összehajtogatott kartonlapot, megigazította rajta a szirmokat,s közben oda-oda pillantott anyjára.

 

 

Mélyet sóhajtott, mikor anyja elé állt. Sápadt, kis orcájára pír költözött, picinyke keze a kartonlapot szorongatta.

 

 

--Édesanyák napjára!--Carmen meghajolt anyja előtt.

 

 

Éva anya testében - lelkében erősen megremegett, mikor Carmen, csodálatos tűzzel a szemében elmondta a szeretetverset neki.

 

. ...

 

 

Zelk Zoltán: Aranyeső, jázminág..

 

Aranyeső, jázminág.

 

kéknefelejcs, gyöngyvirág.

 

bokrétába kötlek én

 

édesanyák ünnepén.

 

Viruljatok, nyíljatok

 

bimbók, rügyek, csillagok,

 

harangocskák, levelek,

 

tarka virág- gyerekek!

 

Helyettem is szóljatok,

 

sziromesőt szórjatok.

 

Anyácskámra kedvesen,

 

Hogy örökké szeressen.

 

Carmen boldogan ugrott anyja nyakába, és átnyújtotta a kartonlapot. Anyja azonnal átnyalábolta a picinyke testet, és hajába az „örökké szeretlek”puszikat szórta. 

 

Egymást átölelve himbálóztak és Carmen haja remekül, itta anyja könnyeit. 

 

 

--Ugye nekünk olyan jó, hogy így egybe vagyunk!—szólt ezzel az érdekes megfogalmazással a kislány

 

 

--Igen! Mi már összetartozunk!—mondta Éva anya és tovább puszilta a „talált” gyémántot

 

 

 

Az este vidáman telt. Beszélgettek, énekeltek.

 

 

Mikor Carmen elfáradt, arra kérte anyját, hogy meséljen neki az állatos könyvből. Odabújt anyjához. Mese közben elaludt. Fejecskéje anyja mellkasán pihent, két kezecskéje anyja ruhájába kapaszkodott.

 

 

„Kislányom!”--simogatta meg Éva anya a kislány buksiját –„Amíg élek, vigyázok rád!”

 

 

Éva anya, Carmen édesanyjára gondolt, és összehúzott szemmel nézte a mesekönyv utolsó mondatát.

 

 

„Az állatvilágban az anyaállat mindennél jobban szereti kölykeit, és ha kell, élete árán is megvédi kicsinyeit.”