A következő fejlődési szakasz a 2.-tól a 7.-9.-ik hónapig tart. Aktív, társas fázis köszönt be. A baba képessé válik az akaratlagos mozgásra, hogy céljait elérje: például megcsörrentsen egy csörgőt, vagy elérjen egy játékot. Uralja a mozgást, és várja a cselekedetei következményeit. Például ha az anya megmozgat egy játékot, a baba ennek örül, keze-lába hevesen jár, széles mosolyra húzódik a szája. A következő mozgatásnál ugyanígy, így sarkallja az anyát arra, hogy szórakoztassa őt.

Az ismétlődő események emléknyomokat: érzetek, gondolatok, cselekedetek összekapcsolódásait képezik le a baba memóriájában. Ezeket más, hasonló helyzetben elő tudja hívni, például egy többször ismételt cselekvés során: szoptatáskor a mell látványa a szája kinyitására sarkallja, majd a szopómozgások beindítására. Képes szabályszerűséget felfedezni az események között, például amikor pelenkázáshoz készülődvén az anya előveszi a pelenkát, a kenőcsöt, ő már tudni fogja, hogy mi következik.

A 7.-9. hónap táján a csecsemő ráébred arra, hogy az élmények megoszthatók egymással. Ennek feltétele, hogy a csecsemő érzékelje, mások lelkiállapota hasonló ahhoz, ami benne is lezajlik. A szülő érzékeli a babában végbemenő változást, és önkéntelenül igyekszik a csecsemő hangulatára, motivációira ráhangolódni.

Stern szerint az érzelmek megosztása úgy megy végbe, hogy az anya intuitív módon a csecsemő érzelmi állapotára reagál, azt visszatükrözi, felerősíti. Például a csecsemő játék közben nevet, az anya is vidámságot sugall, ő is nevet. Vagy, a baba elesik, megüti magát, az anya miközben felemeli és babusgatja, megéli a fájdalmat, és vissza is jelzi: „fáj, ugye?” Bizonytalanságot előidéző helyzetekben megfigyelték, a csecsemő az édesanyja arcáról olvassa le a szükséges megoldást: bátorítást vagy aggodalmat, és ennek megfelelően cselekszik.

Ebben az időszakban baba az anya mozdulatait követve figyeli, mire mutat rá. Míg korábban az anya ujjait, kezét figyelte, most tekintete egyértelműen arra a tárgyra irányul, amit az anya megnevez, és amire rábök. Szüksége van még a visszacsatolásra, azaz az anya arcára emeli a tekintetét, és onnan olvassa le a megerősítő választ. Például ha az anya egy labdáról beszélve arra mutat, a baba is a labdát fogja nézni.

A szándékait is meg tudja osztani különböző hangadásokkal, mozgásokkal. A baba feltételezi, hogy képes az őt gondozó felismerni és megérteni a szándékait, kéréseit, és teljesíteni azokat, így a szándékok megosztható élménnyé válnak. Például a baba szeretne egy kekszet, így az asztalon álló kekszes tál felé mutogat, nyújtogatja a kezét. Ha az asztal magas, akkor felemeli a kezét, ezzel jelzi, hogy szeretné, ha az anyja felvenné. Amikor ez megtörtént, akkor a tálra mutat – így az anya tudni fogja, gyermeke enni szeretne.

A következő fontos időszak a beszéd kialakulásának szakasza. Ez másfél-két éves kor körül következik be. Kezdetben a szóhasználat, a szókincs a szülő és a gyermek kommunikációjára jellemző. A környezet tágulásával és a kortársi kapcsolatok megjelenésével átalakul, bővül a szókincs, elveszíti korábbi, meghitt jellegét a beszéd. A szülő feladata ebben az időszakban, hogy meghatározza az élmények jelentéseit, vezesse gyermekét élményeinek, kívánságainak, szándékainak megfogalmazásában.

László Tímea szocálpedagógus, mentálhigiénés szakember

Forráshttp://babafalva.hu/