A szülés évezredei

A szülés az ősi kultúrákban mindig spirituális aktus volt. Ez összekapcsolja a múltat, a jelent és a jövőt. A keletkező életről minden vallás tisztelettel beszél.

Sok teremtésmítoszban találkozunk azzal, hogy az isten vagy a nagy istenanya lelket lehel egy agyagfigurába, vagy más, isteni kéz által formált tárgyba, segítségül hívva a természet összes erejét. Ezek a mítoszok szerves részét képezik a máig is élő újjászületési rituáléknak.

A keresztényeknél Krisztus születésének ünnepe központi helyet foglal el a vallási ciklusban.
 
Az ősi, szülést ábrázoló tárgyakon, nem csak az asszonyt jelenítik meg, hanem az életadás isteni erejét is, amint ég és föld megmozdul a szülés kínjai közepette.

A jól ismert azték Születés-Istennő figuráján a világ összes asszonyának ereje, és minden isten anyákat segítő ereje megjelenik. A guatemalai bábák egy különleges furulyán játszanak vajúdás alatt. A furulya egy guggolva szülő asszonyt ábrázoló szobrocska.

A bába a furulyaszóval az ősök szellemeit hívja az anya és a gyermek megsegítésére. A virág, mint szimbólum, a virágnyílás, mint a méhnyak tágulása nagyon szemléletes jelkép.

Van, ahol egy különleges növényt: egy látszólag száraz, és élettelen születés virágot tesz a bába az anya mellé. A kis növény a szoba melegén lassan kinyitja szirmait. Ez a nagyon erős vizuális kép rendszerint hat az asszonyra.

A növényt Olaszországban Mária rózsájának hívják, görög neve pedig: "Isten anyjának keze". A szülő nő úgy érzi: Mária vele van, segít kitárni a méhnyak "szirmait", és a gyermek megszülethet.

A hagyományok szerint a gyermekszülés inkább szociális, mint gyógyászati esemény. Az anyát passzivitásban tartó, orvosok által manipulált szülés helyett a gyermek születése mindig az asszonyok körében folyt le, női területen, ahonnan a férfiakat kizárták.

Az asszonyok nagyanyáik tapasztalatait használták fel. Ez a gyakorlati és ezoterikus tudás hatalmát adta a nőknek, amit megtagadtak a férfiaktól. Jól látható ez egy ókori egyiptomi reliefen is: Kleopátra szülését öt asszony segíti, egyikük kezében az "ankh", az élet kulcsa.

Az ókori Görögországban az anya egy párnázott széken ült, egy másik nő karjára támaszkodott, míg a bába a földön guggolva várta, hogy felfoghassa a gyermeket.

Szülés a középkorban

A középkori Európában az asszony barátokat és szomszédokat hívott, hogy segítsék őt szülés alatt és gondozzák a szülés utáni napokban.

Ezeket az asszonyokat úgy emlegették, mint "az Úr Nővérei", - angolul God Sibs, vagy Sisters in God. A férfiak elhagyták a házat, a nők vették át az irányítást. A God Sib szó fokozatosan átalakult, ma a férfiak nyelvén: gossip (pletykafészek).

Ha ezek után megnézünk egy Jézus születését ábrázoló festményt, észrevehetjük, hogy Mária asszonyi segítség nélkül hozta világra gyermekét. Ez volt a nélkülözés lényege. Néhány Jézus születését ábrázoló festményen a hiányzó asszonytársakat angyalok csoportja pótolja. Úgy látszik, elképzelhetetlen volt, hogy egy nő szociálisan izolált legyen szülés közben.

A történelem során a szülés mindig a nők munkája volt, és minden asszonytól elvárták, hogy tudja, mit kell tennie.  A bábák házról-házra jártak szülőszékükkel. Vittek magukkal egy fiola olajat, amivel az anya gátját masszírozták, és némi ételt és italt, hogy fenntartsák erejüket.

A bábák rendszerint maguk gyűjtötte gyógyfüveket vagy más gyógyszereket tartottak maguknál. Ezek egy része főleg varázsszerként hatott. Az egyik ilyen szer a szenteltvíz, amibe olyan papír vakarékát áztatták, amelyre ima, vagy bibliaidézet volt írva.

Ha ezt az anya megitta, a szülés meggyorsult. Voltak olyan szerek is, amelyek valóban tartalmaztak szülést segítő hatóanyagokat. Sok kultúrában a mai bábák is használnak oxitocin alapú készítményeket, ha szükséges.

Jamaikában a hagyományos bábák (a "nanák") egy olyan keveréket- "öt fűszer teát"- használnak, aminek biokémiai elemzése során kiderült, hogy erősíti a méhösszehúzódásokat. Malajziában a hagyományos bábák közt igen elterjedt szer a kiszárított macskaméhlepény.

Ha a szülés nagyon lassú ezt feloldják vízben és megitatják vele az anyát. A szer hivatásos szülésznők szerint is jó hatással van  az elhúzódó szülésre. Dél-Amerikában és Malajziában a bába rendszerint tart magánál egy különleges formájú palackot, amibe az asszonynak akkor kell belefújnia, ha a placenta nem akar megszületni. A fújás közben s a hasizmok nyomást fejtenek ki a méhre, ami elősegíti a méhlepény könnyebb távozását.

A legtöbb módszert varázslásnak tekintették, ezek jó részét a katolikus egyház tiltotta, pedig az eszközök, gyógyszerek a bábák sok évszázados gyakorlata alapján formálódtak olyanná amilyenek.

Szülés az újkorban

A szülés csúcsélmény volt minden családban. Tekintélyes ünnepi eseményként tartották számon.

Ennek főleg az asszonyok között volt nagy jelentősége, hiszen a szeretet, a barátság és a könyörületesség erejével fűzte össze a női közösséget, és erősítette a kapcsolatokat. 

A szülés szociális természete még hangsúlyosabb lett Észak-Amerikában a XVIII. és a XIX. század folyamán, amikor megindult a bevándorlás Európából. 

A szekereken, fakunyhókban és kis faluközösségekben élő asszonyok fokozottan átélték női rokonaiktól való elszigeteltséget. Az ismerősöknek esetenként hatalmas utat kellett megtenniük, hogy együtt lehessenek egy gyermek megszületésekor. Csak a kölcsönös segítségre számíthattak.

 A szomszédos farmokon lakó asszonyok összegyűltek, hogy segítsenek egymáson, mert tudták, hogy a következő gyermekük születésekor a szomszédok fogják őket segíteni: átjönnek ágytakarót és gyermekruhát varrni, átvállalják a házimunkát és a ház körüli gazdaság gondjait a szülés után mindaddig, amíg az anya újra munkaképes nem lesz.

Amint a bevándorlók megvetették a lábukat az új kontinensen, és sikereket értek el a gazdasági és üzleti életben, elpártoltak a régi, európai szülési módot képviselő bábáktól és férfi orvosokhoz fordultak.

A szülészeti praxis nagyon vonzó volt az akkori orvosok számára, mert, ha egy családban már világra segítettek egy gyermeket, nagy volt a valószínűsége, hogy a család háziorvosává is válhattak.

Ha orvost hívtak a szüléshez, akkor is kívánatos volt, hogy legalább egy nő jelen  legyen, és segédkezzen. Ha csak kevés asszonyt tudtak segítségül hívni, akkor a férjre is szükség volt: az anya az ő ölében ülve adott életet a gyermeknek.

A szülő nő a saját otthonában sosem volt kitéve annak, hogy a körülötte tébláboló egyének megbámulják, vagy annak, hogy az orvos, aki ellenőrzi és beavatkozásával irányítja  a szülést, úgy tekintsen a testére, mint potenciálisan hibás szaporodógépezetre, mint a szerelő az autó motorjára...

Szülési pozíciók

A vízszintes szülési pozíció kivételesen ritka a hagyományos kultúrákban, bárhol a világon. Az afrikai asszony, aki négykézláb áll, a kezével egy tuskón támaszkodik, megteheti, hogy előre-hátra ringassa magát, miközben a háta mögött égő tűz melegíti a gátat.

Más esetben az anya guggolhat, átölelve egy fatörzset, vagy egy földbe vert karót. Ez az afrikai szokás folytatódott a karibi rabszolgák körében.

Minden cukornád-ültetvényen volt egy olyan fa, amit mindenki csak "szülőfaként" ismert. Amikor az anya úgy érezte, hogy eljött a szülés ideje, ő, és két másik nő kilépett a cukornádvágó rabszolgák hosszú soraiból, és a szülőfához mentek.

A bábák a táncot is alkalmazták - ez a mozgás hivatott arra, hogy elősegítse a magzat fejének a leszállását és elfordulását, valamint, hogy jó kontrakciókat váltson ki.

Egyiptomban a beduin-arab asszonyok ma is megtanulják a medence mozgatásának bizonyos módját, ami segíti őket a szexuális életben és a szülésben egyaránt.

Ha egy asszony szül, egy társa körbetáncolja őt, és arra bíztatja, hogy hasonlóan forgassa a medencéjét, így segítsen gyermekének. 

A hastánc tehát korántsem pusztán egy lokálokba való műsorszám, vagy idegenforgalmi látványosság, hanem az asszonyok életet adó erejének jelképe.

A leggyakoribb az a pozíció, amit az indián istenanya-szobor is mutat: az anya áll, az őt segítő asszony pedig, - egy kicsike figura - a lábainál kucorog a földön, hogy felfogja a gyermeket.

Talán ez az a kép, ami leginkább kifejezi: az asszony a szülés főszereplője, segítője pedig alkalmazkodva és alázattal szolgálja a természet (az Istenanya) erejét.

Sheila Kitzinger előadása alapján írta: Sződy Judit

http://www.origo.hu/tudomany/elet/20020103szulesi.html