Ausztrália – Névadás és a gyerek szelleme– Az ausztráliai aboriginálok szokásairól – meséli Kolozsi Erzsébet Sydneyben élő újságíró – aránylag keveset tudhatunk, mert az ezzel kapcsolatos rituálék sokáig csak a beavatottak számára voltak ismertek. Annyit azonban mégis megfigyeltek, hogy a várandós asszonyt a törzs nőtagjai kísérték, védték. Amikor a fájások elkezdődtek, egy pandanus – csavart pálmafajta – leveléből font kötelet erősítettek egy faágra, az asszony ebbe kapaszkodott, függeszkedett, ezzel segítve magán.


Vajúdás közben az egyik családtag a szülő nőnek háttal, a nőtől távolodó irányban lépegetve skandálta a családtagok neveit. Amelyik névnél elszakadt a köldökzsinór, azt a nevet kapta a gyermek is. A köldökzsinórt pedig azon a helyen ásták el, ahol a név épp elhangzott. Ez a hely lett a gyerek szellemének helye. Ide élete folyamán többször is visszatért, akár a kontinens másik feléről vándorolva is. A segédkező asszonyok egy része mindeközben felgyújtott egy termeszhangyabolyt, hogy a frissen szült nő a füst fölé guggolva csillapítsa a vérzést. 
Dél-Amerika – A nő szenved, a törzs imádkozikA venezuelai letuam indiánok szokásairól Vass Éva könyvéből kaphatunk képet. Amikor elérkezik a szülés ideje, a kismama félrevonul, és egyedül ad életet gyermekének. Előzőleg senki sem mondja el neki, mire számíthat a szülés közben. Fájdalmát csillapítandó tojáshéjból készült teát iszik. Az erdőbe érve levelekből fészket épít, miközben a falubeliek fohászkodnak, hogy el ne ragadja egy arra portyázó jaguár. Csak amikor már felsír a gyermek, akkor mennek oda a szülő nőhöz asszonytársai, hogy segítsenek, és megvigyék a hírt a falubelieknek. A letuam indiánok úgy tartják, a fájások alapján meghatározható a gyermek neme. Míg a fiúk szinte fájdalommentesen születnek, a lányok világra jötte fáj az anyának. Ha fiú születik, paprikacseppet cseppentenek a gyermek szemébe, hogy erős legyen. Az apa viszont csak ötnaposan láthatja gyermekét, amikor is a varázsló ünnepélyes rítussal beviszi a növényi nedvvel feketére festett gyermeket a malokába – ez nagyjából a mi keresztelőnknek felel meg.

Milagros Palma nicaraguai antropológusnő szerint némelyik amazóniai törzs asszonyai termékeny korukban mindent megtesznek, hogy a születendő új családtag neme különbözzék az előzőtől. Viszont amennyiben a következő gyermek megint kisfiú, úgy elcserélik valamelyik szomszédjukkal egy kislányra. Ahogy a születésszabályozás, úgy ennek megszervezése is a nő feladata.

Óceánia – A víz gyermekeiEgyes déli szigetek lakóiról tudjuk, hogy régen a tengerben szültek. Ahogy a panamai indiánok, néhány csendes-óceáni törzs és valószínűleg az új-zélandi maorik is a vizet használtak vajúdáskor.

– Mindannyian a víz gyermekei vagyunk – állítja Michel Odent francia szülészorvos. – A vízben szülő nők többsége kihasználja a folyadék fájdalomcsillapító hatását, de akkor sincs probléma, ha a baba a víz alatt jön a világra, szervezete ugyanis tökéletesen képes alkalmazkodni a körülményekhez. Mi több, a tengerben született gyermekeknek az első benyomása, legelső élménye a természethez kötődik.
(Korábban Japánban is gyakori volt a tengervízben vajúdás. Sőt mi több: ha a szülőkád 37 Celsius-fokos vízéből kikel a szűlő nő, méhe a hűvösebb levegő hatására összehúzodik, ezáltal segíti a préselő nyomást.)
Távol-Kelet – Vietnamban tilos jajgatniJapánban, ha a jelek azt mutatják, új családtag érkezik, az egész háznép átszellemül. Nagy a sürgés-forgás, a legtisztább szobát az anyának tartják fenn – írja Mécs Alajos Japánról készült könyvében. – A szülés napján a férfiak elhagyják a házat, mert a sinto vallás a szülés folyamatát tisztátalannak tartja. Ilyenkor még a felvilágosult családok is papot hívnak, hogy elvégezze a megtisztító szertartást. A tokonomának nevezett falmélyedésben apró talizmánokat helyeznek el, hogy távoltartsák az a gonosz szellemeket. Amikor a kisbaba világra jön, és ő és az anya is láthatóan jól érzi magát, jóformán azonnal házi bankettet adnak. Teljesen mindegy, hogy délelőtt van, hajnal vagy éppen a legsötétebb éjszaka. Az asztalok halételektől roskadoznak, a házbeliek, különösen a férfiak szakét isznak. Szülés után a japán nő 21 napig ágyban fekszik.

Tibetben hajdan a földművelő asszonyok a gyermek megszületésének idejéig dolgoztak, így a csecsemők gyakran a földeken születtek. Az ott élők hite szerint a gyermeket nem szabad az apa előtt megszülni, mert ha lány, szégyenlőssége miatt nem mer előjönni az anya hasából. A szülést tisztátalan eseménynek tartották, amelyre a házon kívül egy sátorban vagy védett helyen került sor. A csecsemő megszületése után a szájába tettek egy kis pirított árpalisztet és vajat, ezzel kívántak neki boldog, szerencsés és hosszú életet.

A vietnami lányokat már egészen fiatal koruktól arra tanítják, hogy szülés közben tilos megnyikkanni, szégyen kimutatni, mennyire fáj a gyermek érkezése. Tajvanon úgy illik, hogy a szülő nő ne zavarja a közösséget hangoskodásával. Az afrikai Togóban pedig azért vajúdik némán az anya, nehogy magára vonja az ártó, gonosz szellemek figyelmét. A mexikói nők pedig szégyenben maradnak, ha nem képesek csendben megszülni gyermeküket. 
Afrika – Táncolva szülő asszonyokA kontinens északi részén élő beduin asszonyok izgató hastánca nem csak a férfiaik gyönyörűségét szolgálják: ha egy beduin nő szül, egyik társa körbetáncolja és biztatja, hogy ő maga is hasonlóan forgassa, mozdítsa medencéjét. Hiszen ezzel a mozgással elősegíti a magzat fejének születéshez készülő elhelyezkedését, és fokozza a méhösszehúzódások intenzitását.

A táncolva vajúdás, a csípő sétáló ringatása nem idegen a közép-afrikai törzseknél sem. Etiópia déli részén ha egy napnál tovább tart a vajúdási szakasz, szó szerint körbelövik a szülő sátrat, ezzel siettetik a szülést. Mindeközben az asszonyok táncaikkal igyekeznek felvidítani a kismamát.
Afrika déli részén, a Kalahári sivatagban viszont a vékony, szikár asszonyok guggolva himbálóznak, esetleg egy fa törzsébe kapaszkodva próbálják kiringani magukból a gyermeket.

Szinte minden törzs tagjai hiszik, hogy a gyermek egy spirituális világból adott életfeladattal érkezett. Születése áldás, nemcsak a családnak, de az egész közösségnek is. Komolyan figyelnek nevének megválasztására, hiszen az segíti élethivatásának beteljesítését.
Szép új világA XVIII. században Európa-szerte megváltoztak a szokások. 1739-ben nyíltak meg Angliában az első nőgyógyászati klinikák, 1752-ben William Smellie nőgyógyász megírta A szülés elméletéről és gyakorlatáról című kézikönyvét. A század végére már számos tanulmány látott napvilágot a terhesség és a szülés témakörében.

A szülés levezetése kikerült a család és a rokonság köréből, és a szakemberek kompetenciája lett. Orvosok, bábaasszonyok végezték a műveletet, kizárva a szobából a laikus hozzátartozókat. S ezzel mintha egy kicsit a betegségekhez közelített volna az élet természetes folyamata. Ám az vitathatatlan, hogy látványosan emelkedett az élve születések száma. Aztán megint forudlt a világ, s ismét választhatóak az alternatívnak nevezett szülési módok. A kismama szülhet gyermeke apjával, vízben, labdán rugózva, ülve, állva, fákat pótló bordásfallal, korábban kiválasztott dulájával. 



Bűnös fájdalomKülönböző vallások és hitek tanításai mást és mást mondanak a fájdalomról. A katolikusok úgy vélik, a gyermekszülés fájdalma az eredendő bűnből fakad. E szerint a nőnek meg kell fizetnie azért, hogy az első nő, Éva nem tudott ellenállni a kísértésnek a Paradicsomban. A buddhisták szerint a szülés fájdalmai az anya előző életeiben elkövetett bűneihez köthetők.

Az égbolton felragyogó csillag jelezte az istállóban apja segítségével megszületett betlehemi kisded érkezését, s ez a csillag vezette a jászolhoz a napkeleti bölcseket is. A gyermek Jézust a hatodik napon anyja a templomba vitte bemutatni és a rituális körülmetélést elvégezni.